Nk Kinizsi- Érd Nyomtatás
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huFacebookDiggMyspace bookmarkJP-Bookmark
Írta: Ops Bertold   
2014. november 24. hétfő, 10:16

 

Nk Kinizsi- Érd (0-0) 0-2

 

Kezdők: Rácz, Komlósi, Valkai, Rákóczi, Halasi, Mojzes, Körmendi, Turnai, Szebellédi, Ato, Borsi,

Cserék: Molnár, Lázár, Kovács

 

Borult idő fogadta a 308 kilátogató nézőt. A vendégeket elkísérték az ultráik is, így biztosan többen voltunk a meccsen, mint az MTK ultrák. A játékosokat az U7, U9, és U11-es csapatok vezették fel. A kezdőrúgást Dr. Hajdú László cselgáncsmester két országos bajnok tanítványa végezte el. Egy perces gyászszünettel emlékeztünk meg a közelmúltban elhunyt Parázs Györgyről. Csapatunkból hiányzott Salami eltiltás, míg Fritz edzői feladatai miatt.

 

A listavezető Érd nagy fölényben játszott, de igazi helyzetet nem tudott kialakítani a jól záró védelmünkkel szemben. Körmendi jól hatástalanította az ellenfelünk gólkirályát. Elől Borsi jól tartotta meg a labdákat, viszont Szebellédin látszott a sérülés. Az első félóra elteltével sajnos cserélni kellett, Ato kapott oda, a fiatal Molnár érkezett a helyére. Küzdelmes, ugyanakkor sportszerű mérkőzést láthattunk, melyet a tapasztalt játékvezető jól kézben tartott.

 

Szünetben a szokásos tombola.

 

A második félidő elején egy kicsit kintebb merészkedtünk, több támadást is vezettünk a baloldalon. Az 54. percben Körmendi kézzel blokkolt egy indítást, amiért jogosan megkapta második sárgalapját, így tíz emberre fogyatkoztunk. Innentől fogva elvétve jutottunk csak ellenfelünk térfelére. Hősiesen és szinte hiba nélkül védekeztünk. A 83. percben egy szöglet után a hosszú oldalon teljesen egyedül maradt egy vendégjátékos, aki iszonyatos erővel lőtte a labdát a kapunkba. Rácz tehetetlen volt. Minden-mindegy alapon kitámadtunk. Kinyíló védelmünket segítette ki Rácz egy büntető területen kívüli fejessel. Pechére pont az ellenfél támadója elé került a labda, aki szépségdíjas gólt lőtt negyven méterről, kapásból. A közép kezdés után vége is lett a meccsnek. Összeségében a több mint félóráig emberhátrányban játszó csapatunkat csak percek választották el a bravúros pontszerzéstől. Így is elmodható, hogy a Nagykőrös a listavezető Érd után, a legkevesebb vereséget szenvedte el a szezonban, és az elkelő hatodik helyen végeztünk, csak három ponttal elmaradva a dobogótól.

 

korosfoci.hu: Körmi mi a véleményed, mint főszereplő, a meccsről?

Körmendi “Körmi” László: Egy jó színvonalú meccsen sajnos elég korán sárgát kaptam egy kétes helyzetben.  A szünet után szinte egyből megkaptam második sárgámat. Ezzel csapatunk hátrányba  került, és nem tudtuk legalább itthon tartani az egy pontot, ami a kiállításomnak is köszönhető.

Módosítás dátuma: 2014. november 25. kedd, 21:30